Válasszon az Önt érdeklő akciós ajánlataink közül.
Megválasztották a IV. Kékfrankos Szakácskirályt Sopronban
PannoMánia
IV. Soproni Kékfrankos Szakácskirály Választás és Utcafesztivál
2010. szeptember 18., szombat
Helyszín: Hotel Sopron udvara
Nemzetek találkozása Sopronban,
mivel az igazi barátságok egy jó pohár kékfrankos mellett köttetnek!
Szeptember 18-án csodálatos napsütés mellett került megrendezésre negyedik alkalommal a Hotel Sopron szervezésében és udvarán a hagyományos soproni kékfrankos bogrács-főzőverseny 18 csapat (140 résztvevő) és 3000 fesztiválozó részvételével.
A fesztiválozó vendégek figyelemmel kísérhették a bográcsételek elkészülését, a csapatversenyeket, s ezzel párhuzamosan a PannoMánia fesztiválon igazi nemzetiségi kavalkáddal várták a nagyérdeműt, hiszen az igaz barátságok egy jó pohár kékfrankos mellett köttetnek!
Színes felvonulás; malacsütés, grill és bogrács ételek, boros gazdák, kézművesek; gyermek programok (vásári játékok, légvárpark, bábszínház); süti verseny; színpadi programok szórakoztatták a nagyközönséget egész nap.
A színpadon a nemzetek találkozása jegyében fellépett a horvát nemzetiségi Tambura zenekar, a német nemzetiségi Testvériség táncegyüttes, a Helidonaki Görög Táncegyüttes, és egy amerikai produkcióval a Sopron Gospel. Este a „diszkó királynő”, Szűcs Judith, majd utcabál varázsolt fergeteges hangulatot.
A min. 6 fős csapatoknak a „Nemzetek találkozása” jegyében kékfrankossal kellett elkészíteni egy tetszőleges bográcsételt. Az ételek elkészítését és tálalását szakmai zsűri bírálta el. A zsűri tagjai voltak a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség kiválóságai. Barabás József mesterszakács, világbajnok, konyhafőnök, a XVII. Királyi Szakácsverseny győztes csapatának képviselője, Hegedűs István olimpikon, Venesz díjas mesterszakács, valamint Voleszák Zoltán Schnitta-díjas éttermi mester., ill. a zsűritagok csapatát erősítette Kovács Lázár séfmester . A szakmai zsűri tetszését az Egyetemi Pinceklub Ludasai csapatának „Nils Holgerson kedvence” nevű, vadlibából készített étele nyerte el, így megkapták a Soproni Kékfrankos főszakács címet.
SOPRONI KÉKFRANKOS FŐSZAKÁCS
1. Egyetemi Pinceklub Ludasai Nils Holgerson kedvence
2. Harcsa pálinka Részeges harcsafilé Poncichter módra
3. Íz-lelők Poncichter pörkölt káposztás gombóccal
A nyertes recept:
Nils Holgerson kedvence: A mangalica szalonnát kockára vágjuk és kiolvasztjuk a zsírját.A zsírban a kockára vágott hagymát üvegesre pirítjuk.Hozzáadjuk a jófajta magyar pirospaprikát,majd felengedjük kevés vízzel,kiforraljuk.Belerakjuk az előzőleg 2 napig nedves pácban érlelt feldarabolt vadlibát.Fontos,hogy lassú tűzön pároljuk.Ízesítése fokhagyma,só,bors,rozmaring,valamint még két titkos hozzávaló,amit sajnos nem árulhatok el.Külön egy lábosban vajon lepirítjuk a nem túl pici kockára vágott vargányát.A pörköltbe rakunk még apróra vágott paradicsomot és paprikát.Mielőtt majdnem kész az étel,hozzáadunk jófajta Soproni Kékfrankost,valamint belerakjuk a lepirított vargányát.Az ételt készre ízesítjük,és ízlésesen tálaljuk.A körete suflinudli,A suflinudli a burgonyagombóc receptje alapján készül,annyi különbséggel hogy kézzel nudli-formájúra formázzuk.
A versenyző csapatok olyan humoros csapatjátékok során, mint a Tiroli nudlivadászat, Alföldi csirkecomb kapkodó, Cseh hordólovaglás, Jirzsi Muszklovis erőpróbája a lengyel sóbányákból, Parasztgolf, Rolling Cheese ill. karaoke, jelmezverseny, további pontokat is szerezhettek, s az összesített versenyben legmagasabb pontszámot elért társaság nyerte el a IV. Soproni Kékfrankos Szakácskirály címet:
IV. SOPRONI KÉKFRANKOS SZAKÁCSKIRÁLY
1. Egyetemi Pinceklub Ludasai
2. Harcsa pálinka
3. GUR-Manók
Így az „Egyetemi Pinceklub Ludasai” megnyerték a Soproni Kékfrankos Főszakácsnak járó gravírozott fakanalat, és a Soproni Kékfrankos Szakácskirálynak járó „koronát” egyaránt. Tortát, bécsi kirándulást, uszodabérletet, wellness hétvégét kaptak jutalomként, és ők fogják képviselni a Soproni Kékfrankos Szakácskirály Választást a 2011-es Királyi Szakácsok Nyomdokán (Nagyszakácsi) főzőversenyen.
Kérjük, tekintsék meg a rendezvényről készült képes beszámolókat, osszák meg velünk észrevételeiket, képeiket, véleményüket.
Bízunk benne, hogy a jövő évi rendezvényen Önnel is találkozhatunk,
melynek dátuma 2011. szeptember 24.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A PannoMánia fesztiválon bolondos vásári forgatag, program kavalkád várja kicsiket és nagyokat: malacsütés, grill és bogrács ételek, boros gazdák, kézművesek, gyermek programok, színpadi programok, sztárvendégek, utcabál szórakoztatják a nagyközönséget egész nap.
VÁSÁRFIA
| malacsütés, grill és bogrács ételek, boros gazdák, kézművesek, népek játékai stb. |
| HARIBO GYERMEKSZIGET | légvárpark a legkisebbeknek (csúszda, falmászás, ugráló vár, akadálypálya) |
SÜTIVERSENY
| HÁZIASSZONYOK FIGYELEM: Versenyeztesse meg borral készült süteményét, a legjobbakat díjazzuk! (A süteményeket 12:00 és 16:00 között várjuk!) |
| KÉKFRANKOS FŐZŐVERSENY | IV. Soproni Kékfrankos Szakácskirály Választás, kékfrankos főzőverseny csapatjátékokkal |
Fesztiválsátor, szabadtéri színpad egész napos programokkal, zenével és utcabállal:
11:00 | A kékfrankos főzőverseny csapatainak regisztrációja a Deák téren |
11:30
| Színes vásári felvonulás: Ágfalvi Német Nemzetiségi Fúvószenekar és a Soproni Mazsorett Csoport kíséretében. Útvonal: Deák tér – Mátyás király utca – Várkerület – Ikva híd - Hotel Sopron |
12:10 | Köszöntő, a kékfrankos főzőverseny elindítása |
13:00 | Zenél a horvát nemzetiségi Tambura zenekar |
14:00 | Német nemzetiségi táncmulatság a Testvériség táncegyüttessel |
15:00 | Különteremben a Babos Bábos Stúdió gyermekműsora: |
15:00 | Ahogy az igazi görögök ropják - Helidonaki Görög Táncegyüttes műsora |
16:00 | Show time: Sopron Gospel koncert Amerika világából |
17:00
| A bográcsételek elbírálása. |
18:30 | Karaoke és jelmezverseny, |
19:30 | -tól Utcabál a Continental Band-del |
21:00 | Fergeteges buli a „diszkó királynővel”, Szűcs Judith-tal |
22:00 | IV. Soproni Kékfrankos Szakácskirály megkoronázása, |
A műsorváltozás jogát fenntartjuk! | |
Önt is szeretettel várjuk PannoMániában!
Belépő: felnőttenként 1 KÉKfrankos (300 Ft), mely a helyszínen lefogyasztható. A belépő a Hotel Sopron recepcióján előzetesen is megvásárolható! 12 éves korig a belépés díjtalan.
GYSEV Zrt. Hotel Sopron****
9400-Sopron, Fövényverem utca7.
Tel: 99/512-261 Fax: 99/311-090
E-mail: info@hotelsopron.hu
Web: www.hotelsopron.hu
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a rendezvény hétvégéjén õrzött parkolónk a fesztiválnak biztosít helyszínt, így nem áll Vendégeink rendelkezésére. Szíves megértésüket köszönjük!
![]()
KÉKFRANKOS FŐZŐVERSENY:
IV. Soproni Kékfrankos Szakácskirály Választás, kékfrankos főzőverseny csapatjátékokkal

2010. szeptember 18, szombat
Helyszín: Hotel Sopron udvara
Nemzetek találkozása Sopronban,
mivel az igazi barátságok egy jó pohár kékfrankos mellett köttetnek!
Várjuk min. 6 fős csapatok jelentkezését!
A részvétel feltétele, hogy az étel bográcsban főjön, kékfrankossal készüljön és az étel, ill. a csapat ruházata tükrözze valamely nemzet jellegzetességeit!
A csapatoknak saját alapanyagból kell elkészíteni egy bográcsételt,
melyet híres séfek bírálnak el.
Zsűri: 
Bírálati szempontok (össz pontszám 70%-a): az étel elnevezése, tájjellege, íz világa, eredete, állaga, ízek harmóniája, egyediség, kreativitás, elkészítési mód, tematikához való igazodás, tálalás, az étel bográcsban főtt-e, tartalmaz-e kékfrankost.
A behozott ételekre és köretekre a zsűri pontot nem ad.
A szakmai zsűri döntése alapján a legjobb ételt elkészítő csapat lesz a
Soproni Kékfrankos Főszakács!
Az össz. pontszám 30%-t a versenyzők csapatjátékok során szerezhetik meg 13:00 óra és 17:00 óra között: Tiroli nudlivadászat (Nudel Jager) - Alföldi csirkecomb kapkodó - Cseh hordólovaglás (Zlatny Zmrizlinek, az aranyfagylalt díjas mester ötlete alapján) - Jirzsi Muszklovis erőpróbája a lengyel sóbányákból - Parasztgolf - Amerikai Sajtteke (Rolling Cheese) – Karaoke, jelmezverseny (18:30)
A csapatjátékokon való részvétel fakultatív, de mindenképpen érdemes, hiszen a nap folyamán legtöbb pontot gyűjtött csapat nyeri el IV. Soproni Kékfrankos Szakácskirály címet.
A IV. Soproni Kékfrankos Szakácskirály és Soproni Kékfrankos Főszakács csapatot egyaránt fantasztikus nyereményekkel díjazzuk!
Nevezési díj: 2.500 Ft / fő,
mely tartalmazza: főzőversenyhez bogrács, tűzrevaló, csapatversenyen való részvételt és eszközeit, a fesztivál-programokon történő részvételt.
Nem tartalmazza az alapanyagokat főzéshez, ill. a fesztiválon történő fogyasztás költségét.
Versenyünket megtiszteli részvételével a XVIII. Királyi Szakácsverseny győztes csapata Nagyszakácsiból!
Jelentkezési határidő: 2010. AUGUSZTUS 23.
Jelentkezési lap letölthető itt >>
Csapatnevezés szállással itt >>
További információ, jelentkezés:
GYSEV Zrt. Hotel Sopron****
Rakaczki Katalin - értékesítési és marketing koordinátor
Tel: +36-99/512-261 Tel: +36-30/656-9989
E-mail: info@hotelsopron.hu Web: www.hotelsopron.hu
TÁMOGATÓINK, partnereink:
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a rendezvény hétvégéjén õrzött parkolónk a fesztiválnak biztosít helyszínt, így nem áll Vendégeink rendelkezésére. Szíves megértésüket köszönjük!
Ellenőrizze foglaltságunk, és foglaljon, gyorsan, könnyedén rendszerünkön keresztül.
Szobafoglalás
Ossza meg velünk tapasztalatait, észrevételit, ismerje meg vendégeink véleményét.
Vendégkönyv